Pécsi Tudományegyetem

Botanikus Kert

 

Az egyetem kevés vagy kell még valami más?

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Az egyetem kevés vagy kell még valami más?

 

-tehetnék fel a kérdést Katona Jennifernek, aki a napokban állított be hozzánk komoly fotóapparátusával és két kísérőjével.

A fiatal, talpraesett lány két éve végzett a PTE-TTK Földrajz BSc szakán. Elmondása szerint, a természet sajátos látásmódjának elsajátítását és mélyebb szeretetét elsősorban földrajz tanulmányai során ültették belé.

Fotózást először hobbi kezdte, majd a természettel való minél bensőségesebb kapcsolata lehetővé tette, hogy színekben és formákban lássa a környezetet. Nem magányos farkasként rögtön rájött ebből a természetből még valami hiányzik. A hozzáillő ember, partner.

A portréfotózás régóta közel állt hozzá, így adta magát, hogy a két általa kedvelt témát együtt is megjelenítse. Hisz egy jó modell középpontba helyezésével ismét átalakul a természetes világ. A kettő szimbiózisában pedig - adott megvilágítással, képi elrendezéssel - egyik is másik is új arcát mutatja. szerepet.

Talán a fentiek motivált Jennifert, hogy egyetemi tanulmányit követően beiratkozott a Pécsi SZC Simonyi Károly Szakgimnázium és Szakközépiskolájában indított OKJ-s fotográfusképzésre, ahol idén végez. Ehhez még vissza van egy vizsgaremek készítése. Ami mi más lehetne, mint a szívéhez legközelebb álló két téma együttes képi megjelenítése.

A Botanikus kert pedig szerinte Pécs egyik legszebb és legkülönlegesebb helye. Hol másutt készülhetne újabb vizsgájának látvány anyaga?! 

Jennifer! A PTE Botanikus kert nevében sok sikert kívánunk a vizsgájához és életpályájához!

 

Helschtáb Klára Beáta

Fotók: Katona Jennifer