Pécsi Tudományegyetem

Botanikus Kert

 

Csipiszkék a kertünkben

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A Pécsi Kulturális Központ szervezésében ebben a hónapban, a Csipiszke túra különleges helyszíne a PTE Botanikus Kertje volt. A  4-8 éves gyerekeknek, illetve családoknak szóló  programot a Kulturális Központ szervezője, Nemes Krisztina „Főcsipisz”vezette. A nagyszámú közönséget két napig vezető és kiszolgáló  kollégáimat kiválóan helyettesítő Főcsipisz, szakszerűen mesélt kicsiny és felnőtt túratársainak a növényvilág rejtelmeiről, a nálunk látható szépségekről.  

 

        

 

A program során játékos feladatokkal szereztek új ismereteket a gyerekek. Ezek közül a legegyedibb és leglátványosabb a maguk alkotta virágzó cseresznyefa volt (ld. fotók). Itteni programjuk zárásaként - a szervezésünkben megrendezésre került kézműves foglalkozáson - száraz magokból és termésekből ragasztott képeket készítettek.  A felnőttek ez idő alatt, örömmel válogattak a kiállítóink által árusított fűszernövényekből. Jó érzés volt látni, hogy néhány anyuka ablakában – valószínűleg már a délután folyamán – ott voltak a nálunk vásárolt orchideák is.

 

Júniusban a Csipiszke túrázók, a 60 éves Uránvárosban tesznek sétát, végül a Kresz-parkban kerékpárra pattannak. Ígéretük szerint induláskor a Pécsi Kulturális Központ (7633 Pécs, Veress Endre u. 6. www.pecsikult.hu) előtt ismét összeállnak, hogy megelevenítsék a nálunk alkotott virágzó cseresznyefát. (+ fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10153471815286260.1073741923.21455296259&type=3 (fotókat készítette: Földvári Zoltán /Csipiszke Túrázó/)

 

 

Helschtáb Klára