A Soleirolia a csalánfélék (Urticaceae) családjába tartozó monotipikus nemzetség, nevét Joseph-François Soleirol francia hadimérnökről és amatőr botanikusról kapta.

A párnafű alacsony, kúszó, a szárcsomókon legyökerező és vékony, szőrős hajtásokkal rendelkező lágyszárú. Apró, kerekded levelei a hajtásokon váltakozó állásúak, a jelentéktelen virágok egyesével a levelek hónaljában bújnak meg. Termése kaszat, amelyet buroklevelek zárnak körbe.

 

 

Eredetileg a Földközi-tenger nyugati felén található szigeteken (Baleárok, Korzika, Szardínia, Olaszország nyugati partvidéke) őshonos, azonban világ számos pontján főleg az atlantikus klímájú, melegebb éghajlatú vidékeken mint adventív növény is előfordul. Alapvetően árnyas, nedves sziklákon és falakon vagy magas páratartalmú félárnyékos élőhelyek fordul elő, hasonlóan például egyes falgyom (Parietaria) fajokhoz, amely nemzetségbe korábban sorolták is. A falgyomoktól azonban az egyesével álló virágaival és a kúszó, legyökerező hajtásai alapján biztosan megkülönböztethető.

A párnafű kedvelt dísznövény, amely leginkább a gyorsan a talajfelszínt beborítani képes hajtásrendszerével díszít, ezért mint térkitöltő vagy hosszan leomló zöldtömeget adó ámpolnanövényként használják.

Hazánkban jelenleg nem télálló faj, ezért elsődlegesen szobanövényként vagy a terrarisztikában használják. A melegedő klímának köszönhetően azonban a közeljövőben számíthatunk a faj megjelenésére olyan árnyas, párás mikroklímát biztosító, elsősorban antropogén élőhelyeken (kőfalak, esővízgyűjtő csatornák és aknák), amelyeken már ma is sok hasonló igényű növényfaj (elsősorban páfrányok) telepedett meg az országban.