Scientia amabilis: Szeretetre méltó tudomány

A blog botanikai-természetvédelmi kutatások eredményeit, ritka és veszélyeztetett növényeket, tudománytörténeti érdekességeket igyekszik bemutatni közérthetően és mégis szakszerűen. Készül a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékén. Felelős szerkesztő: Molnár V. Attila

2025. április 26., szombat

Ferenc pápa a klímaváltozásról és az otthonunk, a Föld bolygó megóvásáról

Ferenc pápa 2015-ben, a párizsi klímaegyezmény évében adta közre Laudatio Si' kezdetű enciklikáját (pápai körlevelét), amelyben többek között ez áll: 

„Sürgető felhívást teszek közzé: kezdjünk új párbeszédet arról, miként építsük bolygónk jövőjét. Olyan megbeszélésre van szükség, amely valamennyiünket egyesít, mert a környezettel kapcsolatos kihívás, melyet megélünk, és annak emberi gyökerei mindannyiunkat érdekelnek és érintenek”.

Érdemes elolvasni.

Bejegyezte: Molnár V. Attila dátum: 22:52 

A PTE Botanikus Kertjében tett sétánk újabb elmélkedésre ad alkalmat. 

A botanika szeretetre méltó tudomány (sciencia amabilis). Megemlítésével terveztem megkezdeni legújabb blogírásomat. Előtte beütöttem a számítógépbe a tárgyszót: sciencia amabilis. Így tudtam meg, hogy a Debreceni Egyetem botanikusainak blogja is az ismert jelzős elnevezést viseli.

S rögtön olyan idézettel kezdődik, ami a most elhunyt Ferenc pápa egyik legfontosabb felhívását emeli ki Molnár V. Attila botanikus, tudománytörténész, debreceni professzor bejegyzéseként. 

Követésre méltó, minden erőnkkel csatlakozunk a felhíváshoz.

A mi botanikus kertünk viszonylag gazdag szubmediterrán flóraelemekben. Nem véletlen, hogy a májusi sétánk dúskál a legszebb virágokban, azaz telepített, Mecsekről származó virágos fajokban. A látvány magával ragadó. Még most, május elején is virágzik a Keleti Mecseken honos különleges ritkaság, a bánáti bazsarózsa, ami egyébként a Zengő körzetében már április közepén nagy tömegben virít, különösen a felhagyott püspöki legelőn, Hosszúhetényben. 

A Paeonia banatica egyike azoknak a legszebb mecseki védett növényeknek, amelyek a Mecsek neves botanikus tudósának, Horvát Adolf Olivér ciszterci paptanárnak legkedvesebb virágai.  Könyve 1942-ben jelent meg „A Mecsekhegység és déli síkjának növényzete” címmel a pécsi ciszterci rend kiadásában. Címlapján is a bánáti bazsarózsa akvarellje látható, Csapody Vera alkotásaként.

Ez a botanikai alapmű – átdolgozott és bővített formában – 1989-ben újra megjelent a Pécsi Akadémiai Bizottság kiadásában. Ehhez Csapody Vera újabb festményeket készített. Az egyik táblát itt közöljük.  A védett fajok között látható a bánáti bazsarózsa is. 

Csapody Vera kapcsolata a pécsi botanikai kutatáshoz Horvát Adolf Olivér személyén keresztül különleges tudománytörténeti érték. A magyar botanikusok közül Horvát tanár úr is elragadtatással tisztelte a szeretetre méltó egyéniséget, a virágos növények örökbecsű ábrázolóját, aki Jávorka Sándor akadémikus, a magyar flóra legnagyobb ismerője szakmai irányításával lerajzolta és lefestette a Kárpát-medence minden faját, ezen túl a magyar kultúrflóra növényeit, dísznövényeket, gyógynövényeket, cserjéket, fenyőket, csíranövényeket. Mind emellett Priszter Szaniszlóval a népi növénynevekről szótára jelent meg, ezzel megalapozva a magyar etnobotanikai kutatást. 

Festett egyedi képeket személyeknek (pl. Horvát tanár úrnak, köztük e sorok írójának) is. 1971-ben lefestette a Crocus sativust, a festőnövényként telepített sáfrányt, amiről Boros Ádám írt kultúrflóra-monográfiát. A növényt a tápiószelei génbankba telepítettük, ahol kezdő botanikusként dolgoztam Mándy György professzor osztályán. A jóféle sáfrányt ábrázoló festményét máig őrzöm. 

Mindenki „Vera Nénije” most közzé tett fényképét Pintér István botanikus-genetikustól kaptam ebben az évben. Akkor készítette, amikor kérésemre fiatal munkatársam elvitte Vera nénihez a Természettudományi Múzeum Növénytárába az élő növényt, hogy elkészítse az akvarellt. 

Csapody Vera nevét már kisiskolás koromban megismertem. Első botanikai „szakkönyvem” Jávorka-Csapody „Erdő-mező virágai” – kis növényhatározója volt. A színes képek alapján ismertem fel a mecseki és baranyai tájakon található virágos növényeket. Így lett számomra meghatározó a növényismeret, majd későbbi pályaválasztásom, végül is az agro- és farmakobotanika művelése.

Életművéről nagyon szép emlékezést írt 2020-ban Garancsy Mihály, a Búvár (később Természetbúvár) nagy tudású biológus főszerkesztője. Érdemes idézni:

„Ecsettel festett virágbirodalom”[1]

Elévülhetetlen hagyaték

»Budapesten, a belvárosi Baross utca páros oldalának első házán, amelyet az Országház megálmodója, Steindl Imre építtetett magának, frissen elhelyezett emléktábla hirdeti: itt élt a növényvilág tudományos ábrázolásának világhírű magyar művésze, a 125 éve született Csapody Vera.«[2]

A növényvilág tudományos ábrázolásának világhírű művészére emlékezünk. Műveivel szakemberek és diák nemzedékek regimentjének gazdag tudást, maradandó élményt adó Csapody Vera és életműve előtt tisztelgünk 130. születésnapja alkalmából.

Aki finom rajzainak növényábrázolásaiban el-elgyönyörködik, aligha gondolja, hogy tudományos pontossággal és lírai gyengédséggel elkészített akvarellek és grafikák egy matematika-fizika szakos középiskolai tanár alkotásai. A titok magyarázata az alkotó által „második élet“-nek nevezett életszakasz, mely ezer szállal kötődik a növényvilághoz. »Így vallott:  Én a növényfestés gondolatát – ma is emlékszem – valósággal úgy »kaptam«. Hirtelen megfogalmazódott bennem az, ami eddig csak ötletszerű volt, hiszen szépségéért festettem le egy-egy virágot, tájképet. S akkor valósággal belém nyilallt, milyen hasznos lenne a Kárpát-medencében élő összes növényt lefesteni. A gondolat nem hagyott nyugodni. Így jutottam el volt növénytan tanáromhoz, és szereztem be tanácsára az akkor még egyetlen használható határozót, a Cserei-félét.” 

A XIX. századi Magyarország első női hallgatóinak egyikeként kiváló eredménnyel végezte el a Pesti Egyetem matematika–fizika szakát. 1914-től előbb egy fiúgimnáziumban, majd 32 éven át a Sacré Coeur nővérek Sophianum katolikus leánygimnáziumában tanított, úgy, hogy az utolsó tíz évben az intézmény igazgatói feladatait is ellátta. Pályájának mégsem ez a része, hanem az otthona magányában megszületett és kiteljesedett, ihletet érlelő sugallat tette a maga nemében egyedülállóvá munkásságát.

»Alkotóműhellyé vált lakásában növényeket kezdett festeni. Szabadidejében míves gondossággal, fáradhatatlanul a rajzlap fölé hajolva órákat töltött azzal, hogy minél tökéletesebbe megörökítse, ecsettel, tollal visszaadja a természet remekléseit, miközben a késő barokk „repetáló óra” jelezte bájos csembalóhangján az idő múlását.«[3] 

Szenvedélye mind jobban átszőtte életét. Több mint három évtizedes tanári pályafutása mellett szabadidejének egyre nagyobb részét növények rajzolásával töltötte. Életműve folyamatosan gazdagodott, de képei még jó ideig ismeretlenek maradtak a szakmai nyilvánosság számára. Ez változott meg akkor, amikor Jávorka Sándor, a kor kiemelkedő magyar botanikusainak egyike, akvarelljeinek alkalmi bemutatóján felfigyelt alkotásainak bámulatos pontosságára és finomságára, és felkérte arra, hogy készülő művéhez növényi ábrázolásokat készítsen. 

A találkozás olyan munkakapcsolat kezdetét jelentette, amely csaknem negyven évig, a szakmai mentor szerepét is betöltő későbbi akadémikus haláláig tartott. Nevükhöz olyan páratlanul gazdag ismeretanyagot felölelő művek sora fűződik, mint a Jávorka által jegyzett A magyar flóra című ezeroldalas kötet. Ennek szerves kiegészítéseként jelent meg A magyar flóra képekben (Iconographia Flora Hungariae) című füzetsorozat – majd 1934-ben könyv alakban is az olvasó elé került –, amely könyvespolcokat megtöltő életműve több mint hatvan könyvet foglal magában – mindmáig az európai botanikai szakirodalom egyik legértékesebb összeállítása. A képes atlasz a kárpáti, a pannóniai, sőt részben az illír és a mediterrán flóra növényeit mutatja be. Az Iconographia egyedül-álló összeállításban, 576 oldalon és 40 színes táblán mutatja be a történelmi Magyarország valamennyi edényes virágtalan és virágos növényfaját, és összesen 4238 tusrajzon örökíti meg természeti örökségünket. A flóramű – vagy annak reprint kiadása – ma a világ valamennyi jelentős természeti könyvtárában fellelhető.

Az alkotó a sok ezer növény gyűjtése, meghatározása, rendszerezése és rajzolása közben a gyakorlatban vált botanikussá. Szakmai felkészültségének és munkásságának elismerését jelzi, hogy 1932-ben a Szegedi Tudományegyetemen botanikából doktori címet szerzett. Számtalan gyűjtőúton is részt vett. Ezek során hazánk, a történelmi Magyarország és a Kárpát-medence legtávolabbi zugaiba is eljutott. Itt is alkotott képeinek többségét élő növényekről készítette, mert ez még pontosabb ábrázolást tett lehetővé.

»Csapody Vera, akit színes egyénisége, barátságossága miatt pályatársai „kedves Vera néniként” említettek, az iskolák államosítását követő kényszerpihenő után 1949-től 1966-ig, nyugalomba vonulásáig a Természettudományi Múzeum Növénytárában tevékenykedett.

A növények iránti olthatatlan szeretete és példátlan munkabírása további munkás évtizedeket hozott, és élete szinte utolsó napjáig megőrizte alkotóerejét. 1971-től vett részt a többkötetesre tervezett Dendrológiai Atlasz összeállításában, amely a mérsékelt égöv fáiról és cserjéiről ad összefoglaló tájékoztatást. A műhöz több mint négyezer tusrajzot készített, de megjelenését már nem érhette meg, mert 30 évvel ezelőtt, 1985 novemberében, életének 96. évében Budapesten elhunyt.

Hatalmas könyvespolcokat megtöltő életműve több mint hatvan könyvet foglal magában. Ezeket önállóan vagy társszerzőkkel közösen készítette. Már a művek címe is sokat mond: A magyar növényvilág kézikönyve, a Növényhatározó, a Színes atlasz „Magyarország Kulturflórájá”-hoz, Kerti virágaink – Közép-európai dísznövények színes atlasza, Csíranövény-határozó, Erdő-mező virágai, valamint a Simon Tiborral közösen készített, számos kiadást megért Kis növényhatározó fémjelzi munkásságát. 

A rendkívül gazdag életművet érzékelteti, hogy hat évtizedes munkássága során mintegy 13 ezer színes akvarell és ennek többszörösét kitevő rajz és tusrajz került ki keze alól. Alkotásai hazai és nemzetközi kiállításokon, nemzetközi botanikus kongresszusokon is öregbítették hírnevét, az angliai Edinburghtól a dél-afrikai Johannesburgig.

Alkotásaiban széles körű növényismerete szerencsésen ötvöződött művészi rajzolatú festészeti és grafikai tudásával. Képeinek egyedi, igazi értéke a fajra jellemző legfontosabb szervezeti sajátosságok megragadása, kiemelése. A valósághű ábrázolás pedig pontos rendszertani meghatározást tesz lehetővé. A virágok, a levelek és más szervezeti elemek szinte hihetetlen pontosságú ábrázolása a tudományos kutatást is segíti. A növényfestészet addig ismert módszereinek megújításával sikerült olyan technikát elsajátítania és olyan fedőréteget megkomponálnia, amely a mai napig őrzi az akvarellek eredeti színvilágát és fényességét. 

Csapody Vera felbecsülhetetlen értékű „virágoskertje“, szellemi hagyatéka a magyar utókor elévülhetetlen közös kincse. 

»Úgy vélekedett, hogy a fajmeghatározásban azért jobb a rajz, mint a legjobb fotó, mert az ember szemlencséje egyidejűleg alkalmazkodik a mélységhez és a közelséghez, míg a fényképezőgép objektívje csak azt a részt állítja élesre, amely a megfelelő távolságra van. [....]. Aki pedig találkozott vele, szerénysége miatt is hamar megkedvelhette. Ő maga szakmai pályájának csúcsán így vélekedett magáról: „Én mindig azt mondom, hogy növényrajzoló vagyok, tehát nem művész, s nem is tudós, hanem a természetnek egy alázatos másolója. Az én munkám a megfigyelés és a valósághoz hű visszaadás. 

A kép azonban Gombocz Endre soproni születésű akadémikus jellemzésének vonásaival válik teljessé: „A növényképek pontossága és hűsége alapján valódi nemzeti vagyon. Példaképmás, a környező országok későn megjelenő flóraműveinek illusztrálására minden terepkutató botanikus nélkülözhetetlen segédlete.” Munkásságát többek között Entz Ferenc Éremmel, míg 1980-ban a szellemi teljesítmény legrangosabb elismerésével, az Állami díjjal, 2000-ben pedig – posztumusz – Magyar Örökség díjjal jutalmazták a „magyar növényvilág ihletett megjelenítéséért”. Alkotásait és néhány személyes tárgyát a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában, a Jávorka Sándor-emlékszobában őrzik. Csapody Vera felbecsülhetetlen értékű „virágoskertje”, szellemi hagyatéka a magyar utókor elévülhetetlen közös kincse.« [4]

Csapody Vera iránt érzett tisztelet és szeretet legszebb megnyilvánulást Csapody István Széchenyi-díjas erdőmérnök-botanikus, Vera néni unokaöccse emlékezésében olvashatjuk (cit. Andrássy: Kitaibelia IV/1): „Mélységes embersége és minden erénye rendíthetetlen hitéből, keresztény meggyőződéséből fakadt. Egyszerűségén és alázatán, hivatástudatán, tehetségén és szorgalmán, hűségén népéhez és szeretetén minden embertársához, átfénylett megélt életszentségének sugárzása.” 

A botanikuskerti séta így vált számomra tudománytörténeti emlékezéssé. A színes virágok, a változatos virág-, levél- és termésformák csodálatos világot tárnak elénk. Megörökítésre serkenti a látogatót. Sokan készítenek jobbnál jobb fotókat a növényekről, s akinek van hozzá adottsága, ecsetet ragad és lefesti őket. 

A növények felismerése, azonosítása és rendszerezése a botanika gerincét jelentik. A fenotípus jellemzése, a fenológiai szakaszok jellemzése is elképzelhetetlen enélkül. Pontos növényhatározás nélkül nincs növénybiológia. Így válnak egyre konkrétabbá a növények együttélésének törvényszerűségei. A genotípus jobb megismerésében ma már további bizonyítékokat szolgál a molekuláris taxonómia is, mivel alkalmas a herbáriumi gyűjtemények újraértékelésére vagy az archeobotanikai leletek azonosítására.

A növényszociológiában és a növényi kommunikációban új ismeretek teszik lehetővé a kölcsönhatások modern értelmezését. Egyre többet ismerünk meg a speciális metabolitok szerepéről (hatóanyagok, allelokémiai összetevők). Elég, ha utalunk a színanyagok jelenlétére vagy a különleges illatanyagok levegőben való terjedésére. E jelek teszik lehetővé a fogyasztó szervezetek részvételét az életközösségben. A formavilág, a színek és illatok sokfélesége nem csak az ember életét teszik kiapadhatatlan örömforrássá, hanem az anyagcserénkben is nélkülözhetetlenek. Utalhatunk a beporzó állatok (főleg rovarok, különösen méhek, viráglegyek stb.) fontosságára. Ugyanakkor a mérgező vegyületek jelenléte miatt távol maradnak egyes fogyasztó szervezetek. Külön tudományterület, az ökológiai biokémia foglalkozik ilyen kölcsönhatásokkal. Érdekes példa a pártalevelek sajátos színelnyelése és kibocsátása. A nektáriumokhoz és porzószálakhoz sok növényfaj esetében külön jelzőutak segítik elő a rovarok számára a tájékozódást a cukorforrás és pollen biztosabb eléréséhez. Olyan flavonoidok képződnek a sziromlevelekben, amelyek UV sugárzást bocsátanak ki. Ezeket a jelzőutakat emberi szemmel nem észleljük, de egyes rovarokat vonzanak. Ugyanilyen jelek a növényi mirigyekből felszabaduló illóolajok (főleg monoterpének) is. Messziről a virághoz vonzzák a speciális rovarokat. 

Külön tudományterület, az allelopátia foglalkozik a növények kémiai kölcsönhatásával. Például a Paeonia banatica egyedek zöld részei és gyökértörzse keserű és mérgező vegyületeket tartalmaz, emiatt kerülik a legelő állatok. Fejlődésük zavartalan, ennek következtében állományokat alkot termőhelyén. Vagyis, a jelentős allelopátiás potenciállal rendelkező bazsarózsa gátolja a szomszédos növények fejlődését, ezáltal előnyre tesz szert a táplálék hasznosításában és a kompetícióban. Ha a termőhelyet károsítás éri (pl. a Zengőn rakétakilövő építését tervezték), a mecseki bazsarózsa állomány megszűnhet. Így vált a Zengő védelmére szerveződő helyi mozgalom szimbólumává e szép növény. Később, Sólyom László háromrészes, nagy monográfiájának (Dokumenta, 2019) Közélet c. kötetét a bánáti bazsarózsa színes fényképe díszíti. Ahogyan a volt alkotmánybíró és köztársasági elnök írta: „a környezetvédelem vitt közéleti pályára, a bánáti bazsarózsa egyetlen élőhelye, a Zengő megvédése volt a legszebb, és sikeres mozgalom, a Védegylet javasolt köztársasági elnöknek, s elnökként is tevékeny maradtam e téren.” Sólyom László e sorok írójának osztálytársa volt a pécsi Széchenyi István Gimnáziumban, ahol a biológiatanárunk Horvát Adolf Olivér volt. 

A bánáti bazsarózsa virágja (fotó: Mánfai György)

Tovább haladva a pálmaház felé elhaladunk az Iris taxonok mellett. Ennek egy részét Szamák István galántai búzanemesítő családja ajándékozta a kertnek. Sokféle színű kerti formái csodálatos látványt nyújtanak. Az Irisek közül az Iris hungarica az egyik legősibb a Kárpát-medencében. Ennek színes akvarelljét is elkészítette Csapody Vera (a képet csatoljuk Garancsy Mihály cikkéből átvéve). 

Májusi körsétánkat a sportpálya mentén elhelyezkedő sziklakerti cserjésben folytatjuk. Már kezd virágozni a mecseki szubmediterrán karsztbokorerdők jellegzetes cserjéje, az Anacardiaceae családba tartozó cserszömörce. Bugavirágzatot hoz létre, apró csontár termései szétszóródnak. Nehezen csíráznak, többnyire rétegezéssel késztetjük csírázásra. Legjobban plagiotrópos hajtásokkal szaporítható, a természetes élőhelyein is ily módon terjed. Régen a leveleit különleges bőrök cserzésére használták. Újabban fogínygyulladás gyógyítására szolgáló szájvizeket készítenek belőle. Cserző anyagai polifenolok és flavonoidok. A hatást fokozza, hogy az egész növényt bejárják a balzsamjáratok. A szövetekben a háncsnyalábok mentén húzódnak, a kiválasztó epitélsejtekben erőteljes terpén- és gyantaszintézis zajlik. Ettől kellemes gyantaillatot áraszt, ha a friss levelet megtörjük. A bugavirágzat meddő hajtásai parókaszerűen tetőzik a cserjét, ezért sok helyen parókafának nevezik.

Erre felé található a meteorológiai állomás, amit a Földrajz Tanszék létesített. Lovász György professzor, a természetföldrajz tanára kérte a beleegyezésemet, hogy a terv a kert területén megvalósulhasson. Örömmel biztosítottuk a helyet, hiszen a fenológiai kert igazán csak pontos meteorológiai adatok birtokában ad érdekes és hosszú távon értékelhető összefüggéseket. Fenológiai kertek iskolákban is létesíthetők, a növények virágzásának dinamikája, az egyedfejlődés fenofázisainak rendszeres felvételezése sok tanulsággal járhat a biológia és ökológia oktatásában.