A kis fajszámú hunyor nemzetség fajai elsősorban a Földközi tenger medencéjében, Ny- és Közép-Európában fordulnak elő, néhány fajuk a Kaukázusban és K-Ázsiában őshonos.

Hazánkban három védett fajuk fordul elő a Dunántúlon elsősorban üde erdőkben, ill. szárazabb élőhelyeken, ezek közül az illatos és pirosvirágú hunyorral találkozhatunk néha dísznövényként. Az őshonos fajokon mellett előszeretettel kultiválják még fekete és a keleti hunyort, inkább utóbbi faj különféle színváltozataival találkozhatunk. Enyhe években gyakran már télen vagy kora tavasszal az elsőként virágzó növények révén mindenki számára könnyen felismerhető nemzetség.

A most bemutatásra kerülő büdös hunyor Ny-Európában és É-Afrikában őshonos, árnyas üde termőhelyeken fordul elő. Hajtásai 20-80 cm magasak, áttelelnek. A tőálló levelek hiányoznak, a szárlevelek ölbefogottak (tenyeres összetettek), 7-11 karéjúak, a levélszél fűrészes szélűek. Az 1-3 cm átmérőjű virágok bókolnak, a csészelevelek harang alakot formálva zárva maradnak. A virág zöld, néha a csészék végén barnás elszíneződéssel. Termése tüsző, az arilusszos magokat általában hangyák terjesztik. A növény megdörzsölve kellemetlen szagú, nevét innen kapta.

 

 

 

Díszítő értékét lombozata, virágai, korai virágzása, valamint a hazai fajoktól szokatlan megjelenése adja.